Az Önkutatásról

“Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.” (Lk 17, 20-21)

“Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6, 33)

Jézus Krisztus

__________

Mindaddig, amíg az ember nem indul el önnön igaz valójának keresésére, kétség és bizonytalanság követi nyomon egész életén át. A legnagyobb királyok és államférfiak uralkodni próbálnak másokon, holott szívük mélyében tudják, hogy ön-magukon sem tudnak uralkodni. Ámde a legnagyobb hatalom áll rendelkezésére annak, aki behatolt önnön valójának legmélyéig. Vannak óriási eszű emberek, akik életüket azzal töltik, hogy sokféle dologról ismereteket szereznek. Kérdezze meg ezeket, vajon megoldották-e az ember rejtelmét, vajon legyőzték-e ön-magukat, s akkor szégyenkezve fogják lecsüggeszteni fejüket. Mit ér az, ha minden egyéb dologról tudunk, de nem tudjuk önmagunkról, hogy ki s mi vagyunk. Az emberek kitérnek az igazi valójuk e kutatása elől, pedig van-e más, amire vállalkozni ennyire érdemes lenne?

Srí Ramana Maharsi

__________

Az igazi boldogságot nem lehet megtalálni a változékony és mulandó dolgokban. Hogy az örömre fájdalom, a fájdalomra öröm jöjjön, azon nem tud változtatni. A boldogság az Önvalóból fakad s csak az Önvalóban található meg. Találja meg valódi önlényegét (svarūpa), s azzal együtt minden egyebet elnyer.

Nisargadatta Maharaj

__________

“Miközben az ön-kutatás segítségével elérjük a szívet, az egyedüli folyamatos Én-tudat a tökéletes létezőként, az “Én-Énként” felfedi önmagát, amelynek következtében az “én” elnyugszik, majd eltűnik.”

“Mi a boldogság?

A boldogság az Önvaló igazi természete; a boldogság és az Önvaló nem különböznek. A boldogság a világ egyetlen tárgyából sem fakad. Tudatlanságunknak köszönhetően képzeljük azt, hogy a tárgyakból boldogságot meríthetünk. Amikor az elme kifelé irányul, szenvedéssel szembesül. Valójában akkor teljesülnek be az elme vágyai, amikor visszatér saját forrásához és elmerül a boldogságban – vagyis az Önvalóban. Az álomtalan alvás közben, a samádhi alatt és az eszméletlenség állapotában, illetve vágyainak tárgyát elérve avagy az ellenszenves tárgyakat eltávolítva éppen ez történik: az elme befelé fordul és tiszta Ön-boldogságot élvez. Az elme ily módon megállás nélkül, nyughatatlanul vándorol, és hol kilép az Önvalóból, hol visszatér hozzá. A fa alatti árnyék kellemes; az árnyékon kívül, a szabad ég alatt perzselő a hőség. Aki a napon volt, az kellemes hűvöset érez, amikor eléri az árnyékot. Aki viszont újra és újra elhagyja az árnyék hűvösét és kimegy a tűző napra, majd utána ismét az árnyék hűvösébe menekül, mi másnak nevezhetnénk, mint bolondnak? A bölcs ember állandóan az árnyékban marad. Hasonlóképpen, annak az embernek az elméje, aki ismeri az igazságot, nem hagyja el Brahmant. A balga ember elméje, éppen ellenkezőleg, miközben erre-arra forog a világban, csak szenvedést tapasztal, s csak egy kis időre tér vissza Brahmanhoz, hogy a boldogságot megízlelje. Amit világnak neveznek: csupán egy gondolat. Amikor a világ eltűnik – vagyis a gondolatoktól mentes állapotban –, az elme boldogságot tapasztal; amikor azonban újra megjelenik a világ, akkor az elme szenvedésbe merül.”

A nyílegyenes ösvény – Srí Ramana Maharsi tanításai

__________

“Az egyetlen dolog, amit megtehetsz, hogy felébredsz. Amikor felébredsz tükröződésnek, tükörbeli tükörképnek látod a világot. A tükör mindig ugyanaz. Sohasem változik. A tükörképek változnak. A kérdés természetesen az, hogy akkor miért léteznek tükörképek? Honnan jönnek? És amint azt tudjátok, az én válaszom erre az, hogy nem léteznek. Ez egy analógia, amit azért adtam nektek, hogy megértsétek, honnan jön minden. Csak valóság létezik, és te az vagy. Csak tudatosság létezik, és te az vagy. Csak szeretet létezik, és te az vagy. Ha csupán azt felismernéd, hogy ki vagy, te lennél a valaha élt legboldogabb ember, és ezen boldogságot, teljes boldogságot, változatlan boldogságot értek. Létezik ilyen? Igen létezik. Változatlan béke. Változatlan szeretet. De te úgy döntöttél, hogy azonosulsz a máyával, a valótlansággal, és így azt gondolod, hogy szenvedsz. Azt gondolod, az életed nem olyan, mint lehetne. Valaki máshoz hasonlítod magad. Változtatásokat akarsz. Amint már tudod, amikor ezeket a változtatásokat véghezviszed, azok csak rövid ideig tartanak, aztán visszakerülsz oda, ahol korábban voltál.

A bölcs személy emiatt igazából semminek a változását nem keresi. Csöndessé válik. Türelmes. Önmagán dolgozik. Szemléli a gondolatait, szemléli a tevékenységeit és figyeli önmagát, miközben dühössé válik, figyeli önmagát, miközben depresszióssá válik, figyeli önmagát, miközben féltékennyé és iriggyé válik, és a többi. Apránként felismeri, „Az nem én vagyok. Az hipnózis, hazugság.” Nem reagál a kondícióira. Amilyen mértékben nem reagál a kondícióira, olyan mértékben válik szabaddá. Nem törődik többé azzal, amit bárki más tesz. Senkivel sem hasonlítja magát. Nem versenyez senkivel. Egyszerűen szemléli önmagát. Megfigyeli önmagát. Látja a mentális zavart. Nem futkározik körbe és nem kiabálja, hogy: „Abszolút valóság vagyok. Isten vagyok. Tudatosság vagyok.” Azt nézi inkább, honnan jön, és senki mással nem törődik.”

Robert Adams – szatszang átiratok, részlet a 39. átiratból

Reklámok